A társulatról

A Csongrádi Színtársulat 2010-ben alakult újjá. Bedő Tamás polgármester  a gyermekszínjátszó-rendező, drámapedagógus Ferentzi Katalint bízta meg a több évtizedes hagyományokkal rendelkező csongrádi színjátszás felélesztésére.

A társulat az évek során egyre aktívabban vett részt a város életében, minden évben bemutattak egy nagy, egész estés színdarabot, emellett több kisebbet is, saját készítésű műsorokat is. Aktuális ünnepi műsorok, fesztiválok, jótékonysági rendezvények állandó fellépői azóta is. Tevékenységükre egyre nagyobb igény mutatkozik immár a határon túli magyar közönség körében is.

Repertoárjukon klasszikus színművek, musicalok, bohózatok, népi komédiák vannak,melyeket Csongrád városán kívül szívesen elvisznek vidékre is.

A társulat egyesületi formában is működik, mely a számlázást, pályázatokat, egyéb folyamatokat segíti. Neve: Csongrádi Színjátszásért Egyesület, tagjai a társulati tagok.

A társulat célja: a helyi és egyetemes kultúra megőrzése és terjesztése, hagyományőrzés, határon túli magyarokkal kapcsolatfelvétel és ápolása, gyermekek, idősek, fogyatékkal élők támogatása előadások megtartásával. 

A társulat összetétele változó, egy-egy nagyobb szabású musical előadásához felduzzad ez a létszám, de a törzsgárda 16 főből áll.